Az Aranyszamár Színház jó úton jár
Ki emlékszik Nemes Nagy Ágnes Aranyecset című, gyönyörű történetére, amelyet szerzőnk az emberiség közös mítoszkincséből, illetve keleti mesékből (az Ezeregyéjszaka meséinek hatása ordít a sorokból, a többi ősmítosz-ősmese jelenléte már áttételesebb) kompilált? Csak semmi szégyenkezés, kedves olvasók, nekem is csak jó húsz perc után kezdett halvány foltokban derengeni valami az Aranyszamár Bábszínház Aranyecset előadásán, amelyet a Szentendrei Teátrum szervezésében láthattunk a Dunaparti Művelődési Ház udvarán egy kellemes vasárnap délelőtt.
Ha valaki szentel némi figyelmet a Szentendrei Teátrum Gyerekteátrum programjaira, láthatja, hogy itt bizony felvonul az ország vándorbábos csapatainak színe-java: a pécsi székhelyű, Pilári Gábor és családja nevével fémjelzett MárkusZínház meghívása (sajnos
nem volt módom szentendrei előadásukról beszámolni) mindenképpen a legjobb ízlésre vall.
Az Aranyszamár Bábszínház nemes anyaghoz nyúl – akárcsak Pilári mesterék –, de szemtelen, pofátlan, magya- rán szólva egészséges kortársság ezerszínű katyvaszával önti nyakon az ecset aranyát. A három játszó (a verses mesét a miskolci Szabó Attila alkalmazta színpadra, s a rendezésért is ő felel – méltán) láthatóan éli a szöveget, éli a játékot. A törzsközönséget alkotó 4-7 éveseknek pedig minden működik, ami elnagyoltan vicces, vagyis burleszk, vagyis olyan „vitézlászlós”. Nekik speciel teljesen mindegy, hogy Szabó Attila mit dramatizált Nemes Nagy Ágnesből, ők csak fölveszik a hatást meg a tanítást, és hazamennek vele. Ha még a családi ebéd után is idézik a mondatokat, akkor az előadás működött. A hatás erős és jó – néha kicsit túlságosan is –, a tanítás pedig didaktikusan túlbeszélt, a kevesebb több lenne: a gyerek nem hülye, magától is tudja, hogy a varázslat veszélyes fegyver, és ha mindenkinek meg akarunk felelni a fene nagy varázserőnkkel, önnön tükörképünket is beleértve, igen könnyen pórul járhatunk. Mindezeken túl a játék fergeteges, a díszlet dögös (tervező: Bodnár Enikő), a három főszereplő (hagyományos, kasírozott-papírmasé) báb mellett megjelenő tárgybábok (értsd: látjuk, hogy konzervdoboz, fölmosó rongy stb., és ez is adja a humor egy részét, egyszerre divatosan, profin és őszintén) zseniálisak, puszta jelenlétük és a hozzájuk társított bábos (a kortárs trendeknek megfelelően nincs paraván, vagy csak alkalmilag, 90 százalékban látjuk a játszót is a bábjával együtt) hanghordozása, vokális poénjai elsöprő erejűek.
Sajnos a zene playbackről megy, ami napjainkban a mélyen tisztelt publikum hallgatólagosan kifejezésre juttatott igénytelensége alapján mindennapi dolog, de engedtessék meg nekem a széllel szembeni p… prókátorkodáson túli halk megjegyzés: az ősi és intim bábos műfaj zenei ötletességet igényel, nem zenei profizmust. Nyugodtan csörömpöljön az Aranyszamár társulata kukafedélre szerelt csöngetytyűkön vagy díszletraklapokra hegesztett cintányérokon, a hatás sokkal elementárisabb lesz, mint a legprofibban kidolgozott félplayback-szerencsétlenkedés esetében. Hisz a játszók orgánuma jó, megbirkóznak ők drámával, lírával, még rappel is – energiájuk, játékkedvük megvan hozzá. Az aranyecsetjével mindent életre keltő Szádeli a Pontykirály etűdjében a legviccesebb: a festett, ám annál valódibb fogakat elnyerő Ponty terrorizálni kezdi a vízilényeket, akik ezért küldöttséget menesztenek Szádelihez, hogy ugyan, csinálja már vissza a dolgot… A Pontykirály PET-palackokból és gyorsszorítókból berhelt figurája gyönyörű groteszk. Újrahasznosított konzervdobozbábok, tonnányi vagányság, rap és klasszikus értékek: ezekből az alapanyagokból áll össze az Aranyszamár Aranyecsetje. Én 8 éves kortól ajánlom, de ízlés dolga. A szülők korosztálytól függetlenül jól fognak szórakozni. Érdekes módon pont Erdei Gergő orgánuma halványodik el a rappelős részeknél – pedig ha prózában bődül el istenesen, azt meghalljuk –, míg Érsek-Csanádi Gyöngyi és Baranyai Anita tökéletes spéttel és jó arányérzékkel – azaz kellően széthülyéskedve – hozza a vagány ősanyaenergiát hangban. Nem tudtam pontosan rájönni, hogy Erdei problémája intonációs, artikulációs vagy légzéstechnikai természetű-e, mindenesetre jóindulatúan feltételezem, hogy egy kis Montágh Imre-féle utóstúdiummal megoldható a dolog. Egy ilyen tehetséges, energikus, fiatal bábszínész pár hónap gyakorlás árán kinőheti a fátyolosan rappelés átmeneti gyermekbetegségét.
Forrás: Juhász Kristóf – Magyaridok.hu
