Az tudtad, hogy a gombák nem csak úgy maguktól teremnek, hanem a Gombacsináló Manó készíti őket? És azt hogy a virágokban Tündérek laknak? És azon elgondolkodtál-e, hogy vajon a Vaddisznó honnan tudja, hogy az orrával kell túrnia a földet? És azon, hogy a madarak kitől tanultak énekelni? Biztosan eszedbe sem jut, hogy egy Tündér is lehet szomorú, ha elveszít valamit – mondjuk szép kis selyempapucsát? Valószínűleg azon sem töprengtél még, hogy mi történik azzal, aki mérges gombába harap.
Ki ne ismerné Pom Pom-ot és barátait, Órarugógerincű Felpattanót, Festéktüsszentő Hapci Benőt, Madárvédő Golyókapkodót, Radírpókot, vagy épp a szeretetreméltó, kerekded Gombóc Artúrt! Azt viszont kevesen tudják, hogy egy kövér madár is lehet szerelmes, vagy, hogy milyen gonoszságokra vetemedhet egy megátalkodott Lesbőltámadó Ruhaszárítókötél? Szerencsére Pom Pom mindig ott terem, ahol szükség van rá, és a problémák varázslatos módon megoldódnak körülötte.
Volt egyszer egy kislány, aki elindult a világba, mert az udvarán nyújtózkodó NAGY ÜRES mellett nem volt többé maradása. Útja során pöffeszkedő almákkal, rebbenő pillás békával, csupaláb hernyóval találkozott-és mindenki mással, akiket Máté Angi író megálmodott. Miután mindenkitől gyűjtött valami emléket, elért egy olyan helyre, ahol repülőket hajtogatnak leveleikből a fák, és már nem rettentő többé az ÜRES.
Forog a föld, forog a kerék, forog a labda, forog a tánc
Ősi rítusok, belénk ivódott lenyomatok a világról, minden, ami körülvesz, ismétlődik, s az élet körforgása mozgás, út a bölcsesség felé. E végtelen megnyugtató rendben, csöppnyi gondolat a változtatás játéka. Szeretnénk… de minek. Így kerek, körök.
A karácsonyi készülődésben, lótás-futásban, sürgés-forgásban jó néha megpihenni. Megpihenni és gondolatban, lélekben készülni az ünnepre. Lelkünket pedig mi is nyitná meg könnyebben, mint a mesék. Különösen, ha azok, lélektől lélekig ható fajtából valók.
A „Csodakalács” című népmese és Fekete István „Éjféli látogatók” című novellája épp ilyenek. Ezért mondjuk, meséljük, mutogatjuk, énekeljük, játsszuk el őket, megidézve rég volt Karácsonyokat.
Lehet, hogy ma már nem úgy ünnepelünk, mint „akkor”, s a gondjaink is mások, de a lényeg, a szeretet igénye, hiánya, parancsa ugyanaz maradt.
