Róma és Bécs után immár Prágába is eljutott az Aranyszamár Színház „Csodaszarvas meséje” című előadása. A magyarság eredettörténetét feldolgozó mese bemutatására, szeptember 14-én került sor a Prágai Magyar Kulturális Központ barátságos színháztermében. A nézők a Prágában élő magyar családokat összefogó Iglice Egyesület tagjai. Kicsiny létszámukhoz képest (kb.50 fő) élénk kulturális életet élnek. Havonta szerveznek gyerekszínházi előadásokat, nyaranta Magyarországon tartanak kézműves és tánctábort, illetve a Kulturális Központ épületében hetente két alkalommal magyar nyelvű óvodai foglalkozás várja az apróságokat. Megfordult már náluk a pécsi Bóbita, a győri Vaskakas, a kecskeméti Ciróka, a Gabalyda, a Márkus, és most az Aranyszamár Színház.
Az Iglice Egyesület egyik célja a magyar anyanyelvi környezet biztosítása a magyar nyelvet csak otthon, vagy otthon is csak részben használó gyermekek számára. Ezért hívnak Magyarországról előadásokat, melyeket pályázati pénzekből finanszíroznak.
Pedig bábszínházban Prágában amúgy nincs hiány! Rá kellett jönnünk, hogy a sörözők után talán ez az az intézmény, amiből a legtöbb van Prágában. Nem lehetett nem észrevenni a kacskaringós kis utcácskákban megbúvó rengeteg kis bábszínházat, a gyönyörű bábfigurákat árusító üzletek tömkelegét. Csakhogy amíg a sör jóval olcsóbb mint nálunk, addig egy bábszínházi előadás nagyságrendekkel drágább. Az épp ott jártunkkor játszott Don Carlos c. báboperára például, közel 4500 Ft-nak megfelelő koronáért juthatott be az érdeklődő. Érdeklődésben ugyan részünkről nem volt hiány, pénzben és időben annál inkább, így nehéz szívvel letettünk, eme minden bizonnyal remek előadás megtekintéséről. Szívünk csak tovább nehezedett, mikor egy prospektusból kiderült számunkra, hogy kis hazánk a prágai nemzetközi bábfesztiválokon egyáltalán nem képviselteti magát.
Szomorkodásra azonban szintén nem volt idő. Előadás után ugyan meghívóink kis állófogadást rögtönöztek az amúgy óvodának használt helyiségekben, azért a búcsúvacsora nem maradhatott el. A helyiek ajánlására felkerestük a szállásunkhoz közel eső „A Két Medvéhez” címzett vendéglőt és lelki egyensúlyunk hamar helyrebillent. Még egy rövid esti városnézés, aztán csak a jóleső fáradtság, a búcsú és a hazaút.